Lovassy Krisztián Olimpia
Sporttörténelmi eredményt ért el Lovassy Krisztián, aki a minszki forduló után megnyerte a scratch versenyszám összetettjét a 2017-18-as pályakerékpáros világkupán. Magyar bringás még sosem nyert sem ebben, sem másik számban, írja a. Az ötfordulós világkupasorozatban a három európai állomáson rendezték meg ezt a 15 km-es, 60 körös versenyszámot. Lovassy összesen 665 pontot gyűjtött, 10 ponttal megelőzve a walesi Mouldot és 35 ponttal a portugál Oliveirát. A magyar versenyző októberben egyszer már történelmet írt, amikor Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett ugyanebben a számban, Berlinben. Felkészülése, magyarországi velodrom hiányában még mindig nem ideális ideális, de a Magyar Kerékpáros Szövetség által nemrégiben bejelentett velodromépítések ezen változtathatnak a közeljövőben. A BVSC pályabringása a következő hetekben Mallorcán (a Baleár-szigeten a melegövi éghajlat mellett fedett velodromban is készülhet) edzőtáborozik, ahol a március 1-én induló pályakerékpáros világbajnokságra készül, melyet Hollandiában rendeznek.
Krisztián pars
Lovassy Krisztián győzött a GP Panevezys CL1 Omnium versenyében. Óriási versenyt vívott a 4 számból álló versenyben a lengyel az orosz és a welsi versenyzőkkel.... Végül összesen a pontversenyben szerzett plusz 2 körével 145 ponttal nyert. Filutás Viktor is kiváló teljesítményt nyújtva a végzett. Holnap a fiúk a scratch és pontversenyel folytatják a versenyt. Sportolóink a mai napon összesen 310 világranglista pontot szereztek! Gratulálunk ‼️ 🤩 🚴🏼♂️ 🏆 BVSC-Zugló Rudy Project Hungary # bikeartkerékpárbolt # lookcycle # ethicsport See More
Szurkoljunk sportolóinknak! A pályakerékpáros-vb BVSC-s programja: Csütörtök 19:27 – Sratch (Lovassy Krisztián) Péntek 18:32 – Pontverseny (Filutás Viktor) Szombat Omnium (Lovassy Krisztián) 12:16 – I. Omnium (Scratch) 14:33 – II. Omnium (Tempóverseny) 17:51 – III. Omnium (Selejtező) 19:02 – IV. Omnium (Pontverseny)
Lovassy krisztián olimpiada
- Lego minecraft áruház
- Dr nagy szabolcs ügyvéd
- Kölcsön bar listásoknak
- Egy szerettem elhunyt. Szeretnék az emlékére egy tetoválást csináltatni...
- Erste jelzáloghitel kalkulátor - Hitelnet.hu
- Audi q5 használt eladó images
- Győr bukarest női kézilabda élő
- Jászkun volán online menetrend
- Lovassy Krisztián - pályakerékpár - We Love Cycling - Magyarország
- Elado nimfa papagájok e